Magyarország nagy földalatti vízkészlettel rendelkezik, rendkívül gazdag ásvány- és gyógyvizekben. Ezek a vizek sok - egyes összetevőikben élettanilag kedvező - ásványi anyagot tartalmaznak. A Kárpát medence különleges adottsága, hogy a földkéreg üledékes kőzettömegét és az abba zárt vízkészletet a hő nagyobb mértékben járja át, mint a Föld egyéb területein, ennek következtében sok a hévíz lelőhely, és az ásványvizek viszonylag sok ásványi anyagot tartalmaznak.

Magyarországon jelenleg közel 100 kút és forrás szolgáltat elismert, természetes ásványvizet, amelyek közül 45 - 50 vizét palackozzák.

A természetes ásványvizek összes ásványi anyag tartalma tág határok - 500 és 2.000 mg/l - között változik. Jellegük szerint főleg kalcium-, magnézium,- nátrium-hidrogén-karbonátos, kloridos, szulfátos vizek, illetve ezek változatai. Viszonylag jelentős a fluorid tartalmuk.

A magyar ásványvizek története 

Történeti adatok bizonyítják, hogy hazánk területén több ásvány- és gyógyvizet már a rómaiak is ismertek és kedveltek.

A Balfi ásványvizet már Marcus Aurelius korában, Kr. u. 180 körül is itták a rómaiak. A honfoglalás után első ízben egy 1199-ben írott oklevél említi Balfot. Később a Mária Terézia korában végzett vegyelemzések, kísérletek is bizonyították a balfi forrás savanyúvizének gyógyító hatását, ami az ásványvizet is, a fürdőt is Monarchia szerte híressé tette. Török József 1859-ben így ír a balfi ásványvízről: "Az ivóforrásban a víz buborékokat hányva törtet ki, egészen tiszta, átlátszó, színtelen, élénk kőkénszagú, kissé savanyú ízű, s pohárba merítve gyöngyöző."

A Csillaghegyi ásványvizet régi írások és mondák tanúsága szerint valószínűleg már az ősember is kedvelte, hiszen nyomaik megtalálhatók a szomszédos hegyekben. A kelták első településéről, Ak-ink-ről már konkrét tudomásunk van, erre települt az I. század végén a rómaiak Aquincum-ja. A rómaiak pedig a Csillaghegyi forrás vizét bevezették a mai Óbuda helyére is.

A kékkúti "Anna-forrás", illetve a "Theodora-forrás" első írásos nyomát a kétezer évvel ezelőttről származó, a Nymphák tiszteletére állított oltárköveken találjuk, amelyeket Julia Maratina emeltetett. Az ezeken olvasható szövegek a források gyógyító hatását dicsérik. A település környezetében számos római kori épület maradványait fedezték fel, közöttük egy fürdő romjait is, amely a mai források közvetlen közelében van, így joggal tételezhetjük fel, hogy azt azok hasznosítására építették. A Savanyúkút-dűlőben feltárt római villa maradványai pedig azt bizonyítják, hogy tulajdonosa az "Anna-forrást" használta. Sok középkori leírás említi, hogy Kékkút "….határjában savanyú víz forr…" Tomasich Johanes "Szala vármegyéről" készített színes, rézmetszetű közigazgatási térképe (1799)  Kékkutat pohárral jelöli. Ma két kékkúti forrás vizét palackozzák Theodora Kékkúti és Theodora Kereki néven. A Theodora ásványvíz nevét Theodora bizánci császárnéról (Kr.e. 492-548) kapta, mivel a legenda szerint a kékkúti ásványvíz volt kedvenc itala.

A honfoglalás utáni évszázadokból is találunk olyan írásos dokumentumokat, amelyek mai is ismert ásványvizeket említenek. Moha neve az 1370-ből származó Codex Diplomaticus-ban fordul elő először, majd az 1374 Szent György napján kelt jelentés Moha határjeleként jelöli meg az "Áldou kuth-at." Ez az oklevél a legfényesebb bizonyíték arra, - írja Dr. Hattyúffy Dezső (1883) - hogy Mohán már a XIV. században volt egy kút, ..... amely vegyelemi tartalmánál, jótékony hatásánál, gyógyerejénél fogva áldásosnak neveztetett. A ma palackozott Mohai 1374 – korábban Mohai Ágnes ásványvizet adó kutat 1879-ben nevezte el az akkori tulajdonos, Kempelen Imre "Ágnes-forrás"-nak édesanyja, Bajzáth Ágnes iránti tiszteletből.

A törökök szintén nagyra értékelték és használták a magyar ásványvíz-forrásokat, fürdőket. Evlia Cselebi török utazó leírása szerint Székesfehérvárnak a török időkben "tizenegy csorgókútja volt, és ezek között híresebbek: Karakas pasa csorgója, Dizdár aga csorgója, Hadsi pasa csorgója." A tizenegy kút közül háromnak ma is isszák a vizét. Egyik a Janicsárkút, amelynek a neve is a török időkre utal, a másik a Királykút, a harmadik pedig a Megyeház téren álló Rózsáskerti kút. A XIX. században kiadott útikönyvek is felhívták az utazók figyelmét arra, hogy a Királykútnál frissítő hatású vízzel olthatják a szomjukat, és a további utazásuk idejére feltétlenül lássák el magukat az életet adó vízzel. A ma palackozott székesfehérvári Aqua Mathias ásványvíz nevét Mátyás királyról kapta, mivel a város ásványvizeiről Mátyás király kódexei is említést tesznek.

Szintén útleírások ismertették a török időkben a budai források vizét. Browne Edward orvos 1668-ban leírta, hogy egy török ivott a Tányér-fürdő (Király fürdő) forrásából, és ezüst pénze a víztől "arannyá" változott (a víz kénhidrogén tartalmának következményeként). Wernher György sárosi várkapitány (1551) szerint a budai meleg vizű források hőmérséklete olyan, mint "a tisztítótűzben bűnhődők büntetései", és "némelyik olyan forró, hogy a belédobott tojás ugyanolyan gyorsan megfő, mint az erős tűznél". A számos budai forrás közül ma a Margitszigeti forrás vizét, a Margitszigeti Kristályvizet palackozzák.  A Juventus forrás vize a Rudas gyógyfürdőben ivókútból fogyasztható.

A parádi "Csevice" források vize, amely ma Parádi ásványvíz és Parádi gyógyvíz néven kerül forgalomba, a XVIII. században vált ismertté. Mint a gyógyvizekkel gyakran megesik, a parádi vizet is előbb találták meg az állatok, mint az emberek. A nyájaikat legeltető pásztorok észrevették, hogy állataik, akármilyen szomjasak is, otthagyják a mezőkön fakadó forrásokat, és mindig egy-két megszokott forráshoz sietnek. Később maguk a pásztorok is megkóstolták ezt a vizet, és lassanként elterjedt a csevice híre.

Mária Terézia – felismerve a magyarországi ásványvizek gazdasági jelentőségét – 1763-ban kötelezte a megyei és városi orvosokat a működési területükön lévő ásványvizek összeírására, kémiai elemzésére. Később II. József és I. Ferenc is igyekezett rábírni az orvosokat, hogy nagyobb gondot fordítsanak az ásványvizek megismerésére. 1812-ben a kancellária elrendelte az ásványvizek adatainak összegyűjtését. Ezekből az adatokból írta meg Kitaibel Pál Magyarország hidrográfiáját, amely 1829-ben jelent meg.

A Tudományos Akadémia is felismerte a hazai ásványvizek értékét, és 1845-ben pályázatot írt ki abból a célból, hogy "határoztassanak meg vegybontások s gyógygyakorlati adatok nyomán a nevezetesb honi ásványvizek gyógyjavallatai; miként lehetne azokat netalán létező hiányaikra nézve orvosrendőrségi tekintetbe használhatóbbakká tenni; továbbá adassék elő, melyekkel lehetne azok közül a külföld legnevezetesebb ásványvizeit pótolni; végül említessék meg, mik történnek irodalmi tekintetben e tárgyra nézve.". A pályázatot Török József (1813-1894), a debreceni református főiskola professzorának "A két magyar haza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei" című munkája nyerte meg, amely először 1848-ban, majd második bővített kiadása 1859-ben jelent meg.

A XIX. század végére egyre szélesebb körben vált ismertté a neves magyar ásványvizek összetétele, kedvező élettani tulajdonsága. Palackozásukat ipari méretekben is megkezdték, és hamarosan egész Európában, de még a tengeren túl is megkedvelték és fogyasztották a híres magyar ásványvizeket. Kiváló minőségüket több nemzetközi díjjal jutalmazták, ismerték el, pl. 1880-ban a grazi, 1882-ben a tieszti, 1904-ben a St. Luis-i, 1991-ben a turini, 1912-ben a párizsi kiállításon, illetve számos Magyarországon rendezett nemzetközi kiállításon.

A két világháború között újabb ásványvíz lelőhelyeket tártak fel, és kezdték meg vizeik palackozását. A kilencvenes években az ásványvíz palackozó üzemek korszerű, az európai élmezőnynek megfelelő berendezéseket helyeztek üzembe, ami lehetővé tette az esztétikus külsejű, jó minőségű palackozott ásványvizek megjelenését. A mai ásványvizek kiváló minőségét bizonyítja több termék "Kiváló Magyar Élelmiszer" minősítése, továbbá több nemzetközi, így az Aqua-Expo párizsi kiállításokon elnyert díjak.

Magyarországon jelenleg mintegy 45-50 természetes ásványvizet palackoznak.

Az újonnan feltárt és palackozott vizek összetétele, összes ásványianyag-tartalma, íze nagyon tág határok között változik. Napjainkban egyre jobban kedveltek az alacsonyabb, 500 mg/liter körüli összes ásványianyag-tartalmú ásványvizek. Ilyenek a Nyárlőrincen palackozott Apenta Optima, amely a 25 évig a budapesti Őrmezőn palackozott Apenta ásványvíz márkanév utódja. A debreceni Ave – korábban Lilla néven – mintegy 15 éve vált ismertté, ugyancsak debreceni a frissítő élményt nyújtó Cívis ásványvíz. A Csokonai ásványvizet adó kút az északkelet-magyarország ásvány- és gyógyvizekben gazdag Hajdú-háton, Debrecen Lenz telepen található. A gönczi Amadé, az albertirsai Aquarius, amely a legnagyobb élelmiszer áruház láncok saját címkés vizeként kapható, a ceglédi Dogerita, a somogyvári Fonte Verde a legfiatalabb ásványvizeink közé tartoznak, de máris nagyon kedveltek. A kisvárdai Kiskút szintén az új ásványvizek közé tartozik, alacsonyabb ásványianyag-tartalmú változata a közepes ásványianyag-tartalmú Mistrál ásványvíznek. Ez a két víz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyetlen helyen palackozott ásványvize. A miskolci Lillafüredi ásványvíz a Bükk ásványainak és ózondús levegőjének jótékony hatását hordozza. A zalaszentgróti Natur Aqua segít a rutinokkal terhes mindennapokban is a természet közelébe kerülni, felfrissülni, a belső békét újrateremteni. Az Óbudai Gyémánt a már a rómaiak által is ismert és kedvelt aquincumi vizek közül az egyik legfiatalabb, 1995-ben fúrt kútból származik. Semleges íze miatt a legkülönbözőbb ételek és italok harmonikus kísérője. A Pannon Aqua és a Pannon Gyöngye a több millió évvel ezelőtt keletkezett un. felső pannon földkéregből eredő vizek, amelyek a Mátra hegység lábánál fekvő Csány község határában fúrt kutakból kerülnek a felszínre. A lajosmizsei Mizse és a Primavera rövid idő alatt népszerűek lettek, ami azt bizonyítja, hogy a magyar fogyasztók egyre fontosabbnak tartják az egészséges táplálkozást, az egészséges életmódot. A Szent József ásványvíz forrása Eger történelmi belvárosában található. A Szentkirályi ásványvíz Szentkirály ősrégi településéről származik, ahonnan évszázadok óta tör fel kellemes ízű ásványvíz. A Szentkirályi ásványvíz Szent Istvánról, a magyarok államalapítójáról kapta nevét. Az albertirsán palackozott Veritas Gold szintén az egyik legfiatalabb ásványvizünk. A természet üzenete a Gerecse hegységből a Vivien, a hegység kincse, amelyet a Gerecse karszt ősi kövületei szűrnek, tisztítanak meg.

Közepes ásványianyag-tartalmú a Visegrádi ásványvíz, amely a Duna-kanyar egyik legszebb helyén, a Lepence völgyben lévő, 1300 méter mélységű kútból származik.

Forrásvizeink közül a Fonyódi forrásvíz több, mint negyven éve végzett hidrogeológiai kutatás eredménye. A Harmatvíz, a Kristályvíz termékcsalád tagja – ilyen márkanév alatt korábban ásványvíz volt forgalomban – alacsony ásványi anyag tartalmú forrásvíz. A Nestlé Aquarel, amely márka nagy népszerűségnek örvend Európa számos országában, a Káli medencében található Cédrus forrás vize.